Egy vásárlás alkalmával találkoztam egy régi ismerősömmel

Általában utálok vásárolni, mert nincs hozzá elég türelmem. De vannak pillanatok, amikor rám tör a „vásárolhatnék”, és olyankor aztán tényleg elszabadulok. Egy ilyen roham alkalmával összefutottam egy rég nem látott barátnőmmel, és beültünk egy kávéra. Valami nagyon furcsa volt nekem rajta, és mivel nem vagyok szívbajos, így meg is jegyeztem, hogy annyira „más”.

Elmondta, hogy évekig volt fogszabályzója és még most is hord, csak most más fajtát, de az is sokat javított a fogai állapotán – és ezzel a kinézetén is -, hogy egy fogorvost váltott. Most egy II. kerületi magánrendelőbe jár. Teljesen elégedett velük, sosem menne máshová, azt mondta.

Mivel nekem is esedékes lenne egy jó kis kontroll, így én is felkerestem a rendelő honlapját, és ott találtam is egyébként egy cikket a fogszabályozásról. Ebből megtudtam, hogy különböző fogszabályzó fajták vannak, van például állandó, és kivehető is. Az állandó ugye az, amit nem tudunk magunk eltávolítani, és rendszeresen vissza kell járni a fogorvoshoz, hogy szorosabbra vegye. Míg a kivehetőt általában éjszaka szokták hordani. A barátnőm is most már ilyet használ, mert még nem tökéletes a fogsora, de már nincs szüksége az állandóra. Azt is mondta, hogy ez sokkal kényelmesebb, és egyáltalán nem fájdalmas, de persze mindkét fogszabályzó fajtának megvannak az előnyei és hátrányai is.