Áruházi év végi buli egyen pólóban

Győrben dolgozom egy nagyobb áruházban, most már lassan két éve. Szeretek itt dolgozni, mindig történik valami izgalmas, és rengeteg emberrel találkozhatok, ami nekem nagyon fontos. Főként így karácsony előtt hatalmas a roham nálunk is, de szerintem ezt senkinek nem kell bemutatni. Összesen 20-an dolgozunk együtt, ebből 12-en már régebb óta, így elég jó barátnők is lettünk. Főleg a nagy karácsonyi hajtás miatt is, idén nem igazán jut időnk olyan közös karácsonyi bulira, ahová mindannyian eltudnánk menni. Idén úgy döntöttünk, hogy mi inkább év végi bulit fogunk tartani, majd a két ünnep között egy zártkörű vacsora, majd buli alkalmával fogjuk megünnepelni az elmúlt közös évet.

Eddig nálunk szokás volt, hogy páran karácsonyi buli előtt elmegyünk és megpróbáljuk megvenni a „legcsúnyább” és „leggiccsesebb” karácsonyi pulcsit, de hát így, hogy karácsony után lesz a közös buli, már nem mehetünk rénszarvasos pulcsiba. Egyik délelőtt már éppen késésben voltam, amikor, láttam, hogy a földszinten a környéki menhely éppen adománygyűjtést tart azért, hogy felújíthassák kicsit a menhelyet és még több kóbor állatot tudjanak befogadni. És mindezt ilyen közös, saját mintás, saját szöveges egyen pólóban, amivel még inkább felhívták magukra a figyelmet, elvégre is ez volt a cél.

Egyik szünetben odamentem és megkérdeztem tudják-e véletlenül honnan van a pólójuk, egészen jól elbeszélgettünk és meg is mutatták az oldalt, ahonnan most már elég régóta rendelik. Eredetileg régebben még ők festették, kis lábnyomokkal stb a pólókat, de sokkal jobban bevált nekik a póló rendelés. Erről az oldalról meséltek, hogy nem csak árban, gyorsaságban, hanem minőségben is meggyőzte őket, hiszen néha a kiskutyusok miatt olyan koszos lesz, hogy egy sima öblítés nem elég neki, de a lolmarkt-os pólókat óvatosan, de azért szabad mosógépben is mosni. Még beszélgettünk kicsit, megköszöntem természetesen az információkat és mentem vissza dolgozni.

Műszak végén bedobtam az ötletet a többieknek is, hogy gondoltak-e már rá, hogy idén inkább rendeljük pólókat az évvégi bulira. Őszintén eddig egyikőnk sem gondolt rá, mivel annyira kézenfekvőnek tűnt, hogy itt vagyunk egy ekkora áruházban, így majd valamikor itt az egyik boltból veszünk pár egyforma pólót, pulcsit vagy ruhát. De aztán végül nekik is nagyon megtetszett az ötlet.

Hazafele menet megnéztük a kínálatot, igazából, ha akarnám se tudnám megmondani összesen hányféle pólót néztük végig, ezért inkább annyiban maradtunk, hogy na jó, majd holnapra mindenki eldönti, hogy tud-e választani és ha igen melyiket szeretné. Aztán végülis az összhang kedvéért hasonló mintákat választottunk, a borkedvelők a boros témájúakból, a sörösek pedig a sörtémájú pólókban egyforma fehér színben.

Azt hiszem egyébként tegnap este rendeltük végül meg a pólókat, a honlapon azt olvastam, hogy 1-2 munkanap a szállítás, így szerintem még karácsony előtt jövőhéten meg is fogjuk kapni őket. Így még arra is van lehetőség, hogyha véletlenül elrontotta volna valami a méretet, akkor ki tudjuk cseréltetni, mert még erre is van lehetőség 😊

Már nagyon kíváncsi vagyok milyenek lesznek a pólók és hogy fog sikerülni az év végi buli, remélem nagyon kényelmesek is, nem csak szépek. Már nagyon ránk fér a lazítás és innen is köszönöm a szuper kedves menhelyi önkéntes csajoknak, hogy megmutatták nekem ezt az oldalt, így nem kellett megvennünk a 24. majdnem egyforma pólónkat, valamelyik közeli üzletben.