A férjemmel minden második héten nagybevásárlást tartunk. Igyekszünk ilyenkor minden szükségeset megvenni, amiből kell, abból akár többet is, hogy ne kelljen állandóan mászkálni érte kétnaponta. Mint például a tejért. Akkor már veszünk egy kartonnal, ha arról van szó. Nálunk úgyis sok fogy belőle, mivel mi nagy kávésok vagyunk, a kislányunk pedig imádja a kakaót.
Ilyenkor megvesszük a húsokat is, amit aztán otthon felcímkézek, beteszem a mélyhűtőbe és így mindig van otthon választék, amiből főzni lehet. Nagy kiszerelésben vesszük ilyenkor a mosószert, a pipere cuccokat, a vizet, és az elengedhetetlen dolgokat még emellett, mint a liszt, cukor, só, zsemlemorzsa, vagy éppen a tojás.
Persze vannak olyan dolgok, amiből nem éri meg előre betárazni, mert úgyis tönkremennek, tehát kenyeret is csak annyit veszünk, ami elég a következő pár napra. Őszintén szólva, nem nagyon szeretem ezeket a vásárlásokat, mert nagyon idegőrlő. Tele van az áruház emberekkel, mindenki tolong, ha nem időben mész, akkor a kínálat is kevesebb. Az árak pedig néha röhejesen magasak.
Mi ilyenkor mindig készítünk egy bevásárlólistát, aszerint vásárolunk be. Így esélytelen, hogy olyasmit dobjuk a bevásárlókosárba, amire egyáltalán nincs szükségünk. Gyerekkel bevásárolni néha körülményes lehet, mert neki minden kell, ami színes, cuki, játszani lehet vele, finom és még sorolhatnám. Szerencsére a mi kislányunk nem ilyen. Ha szeretne valamit, mindig megkérdezi előtte, hogy kaphat-e egy rágót vagy egy csokit, egy plüss játékot vagy egy ropit, bármit. Nem nagy tételekről van szó, de már most rászoktatjuk arra, hogy a pénzért bizony megdolgozik az ember és nem költjük csak úgy mindenfélére, amire aztán szükség sincsen. De ő amúgy sem ilyen követelőző, elvan rendben a bevásárlókosárban ülve és nézelődik közben. Ha esetleg úgy tartja kedve, akkor kiszáll belőle és segít nekünk a bevásárlásban. De neki sem olyan jó, ha sokáig hallgatja ezt a nyüzsgést és zajt, hiszen őt is feszélyezi ez a sok ember, akik ekkora hanggal vannak és tolakodnak, fellöknek mindent. Arról nem is beszélve, hogy ezen felül még ott megy a háttérben a rádió és a hangosbemondó.
Nem tudom, hogy mi történik ilyenkor az emberekkel, de mintha mindenki megőrülne. Senkinek sincs kedve ehhez a bevásárláshoz, ezért siet, megy ide-oda fejvesztve. Nem figyel semmire és senkire. Néha egy-két ember panaszkodik az árak miatt, mások a sorok miatt idegeskednek. Közben a gyerekek rohangálnak fel-alá, hisztiznek, lelöknek mindent, nyúzzák a szüleiket, hogy a 42. tábla csokit és a színes játékokat is vegyék meg. És még hosszasan sorolhatnám. Míg emellett ott vannak azok, akik marhára ráérnek, egy egész délelőttjük megy el azzal, hogy fel-alá nyugis tempóban mászkálnak a sorok között, mindent alaposan megnéznek, számolnak, mi éri meg jobban akár három forinttal is, aztán szépen lassan mindenből a dupláját vagy a tripláját beleteszik a kosárba. Tovább haladnak szépen, komótosan, közben bekerül a kosárba néhány dolog, amit soha az életben nem fognak használni, bújják közben az újságot, amikben benne vannak az aznapi akciók.
Szóval sok, különböző típusú emberrel lehet találkozni ilyenkor, és mit ne mondjak: egyik sem olyan szimpatikus. Mintha a túlélési ösztön hajtaná őket, hogy a létező összes dolgot beszerezzék és hazavigyék. Persze vannak kivételek, nem akarok általánosítani, mi sem vagyunk ilyenek. Csak furcsa jelenségeket szoktunk tapasztalni ilyenkor.
Te szeretsz bevásárolni?