Bevásárlás közben tanultam a napelemekről

Az biztos, hogy nagybevásárlás közben lehet a legjobbakat beszélgetni!

Gondolom ti is emlékeztek arra, mikor kisgyerekként anyukátokkal vagy apukátokkal vásároltatok egy áruházban, vagy jártátok a boltokat a városban, a szülőtök pedig összetalálkozott valami ismerőssel… Na annál rosszabb nem is történhetett volna! Köszönni kellett, sokszor azt se tudtuk mit, és az biztos, hogy egy minimum 20 perces traccsparti következett a felnőttek között. Szomorúan vettem észre, hogy ezt a dolgot, amit anno a szüleim utálatos és rossz szokásának tartottam, azóta már én is alkalmazom szülőként! De ugyan mit lehet tenni, ha mindig annyira jó témák ötlenek fel?

A múltkor az ünnepekre vásároltam, és velem volt a 10 éves lányom meg a barátnője. Muszáj volt elvigyem őket, hiszen már véget ért a suli, így ezt az unalmas és körülményes elfoglaltságot velük kellett megoldanom. És igen, nyilván tudjátok már, hogy összetalálkoztam egy rég nem látott ismerőssel általános iskolai osztálytárssal, akivel egyébként évente néhányszor szoktunk beszélni. Ő először nagyon furcsán méregetett, hogy ki velem a másik kislány, szegény biztos azt hitte, lemaradt valamiről! Miután tisztáztuk a félreértést, érdeklődött a házunk és az építkezés felől. Nem tudtam mással szolgálni, csak panaszáradattal, hogy mennyire drága, és még mindig csak a tervezés szakaszában vagyunk.

Viszont érdekes dolgot ajánlott a figyelmembe: a napelemeket! Ő napelem pályázatokkal foglalkozik, és megmutatott nekem egy nagyon hasznos honlapot. Itt le van írva, hogy mit fontos tudni, mi az a napelem pályázat tulajdonképpen. Azért mesélte ezt az egészet, mert szerinte hogyha még a házunk tervezésének szakaszában pályáznánk napelemekre, akkor költséghatékonyabb lenne az egész, hiszen nem kellene bontani, mint egy kész házban, hanem már rögtön bele lehetne tervezni. De hogy mi is olyan jó a napelemekben? Például, hogy 0 forintos lehetne a segítségével a villanyszámlánk. Olyan dolgokat tudtam meg róla, mint hogy 2050-re megoldható lenne Magyarország teljes villamos energia ellátása ilyen megújuló áramot termelő kis “erőművekkel”. Ha minden család termelne magának energiát, azzal jelentős terhet vennénk le a bolygóról, a környezetről, a mikro- és makrokörnyezetről.

Nagyon belemélyedtünk a beszélgetésbe, a gyerekek pedig eszméletlenül unták, hiszen nem is értették, miről hablatyolunk. Kicsit rohanva hagytam ott a volt osztálytársamat, de megkértem, hogy küldje át a honlap címét üzenetben. Azóta már itthon is böngészgettem, és egyre meggyőzőbb. Két gyerekkel sokkal egyszerűbb lenne, ha egy közüzemi számlát ki tudnánk iktatni az életünkből.

Ellenben ha belevágunk, akkor tényleg hamar kell lépnünk a férjemmel, hogy még beépíthető legyen a házba az egész napelem rendszer. A kollektorok, az inverter, a generátor, esetlegesen akkumulátorok… Látjátok, már osztom is az észt! Azért még sokat kell tanulnom az egészről, és a férjemet is meg kell várnom, hogy hazaérjen az üzleti útról az ünnepekre. Pénzügyileg most megterhelő a ház tervezése, építtetése, mégis úgy tűnik, hosszú távon ez egy szuper befektetés lehet. Az biztos, hogy az ismerősömet fogom még keresni kérdésekkel…

Ti mit gondoltok? Van köztetek valaki, aki már pályázott napelem pályázaton?