A nyáron külföldön jártam a feleségemmel és a gyerekekkel, és amellett, hogy nagyon jól éreztük magunkat, sok új dolgot láttunk. Furcsa módon ami a leginkább felkeltette az érdeklődésemet az az, hogy arrafelé mennyivel elterjedtebb a napelemek használata, mint itthon nálunk. És itt nemcsak a lakóházakról van szó, hanem áruházakról, üzletekről is. Az egyik alkalommal például a feleségemmel kíváncsiságból benéztünk egy ottani bútoráruházba, és azt láttuk, hogy az egész épület energiaellátása napelemes rendszerrel működik.
Nagyon lenyűgözött a dolog, és elhatároztam, hogy én is át szeretnék térni a napenergia használatára. Úgy tűnik ez még egy kicsit várat magára, mert – mint az ismeretes – egy igen költséges vállalkozásról van szó, mindazonáltal már fejben elkezdtem tervezgetni a dolgot, és arra is rájöttem, hogy létezik lakásbiztosítás napelemre. Pontosabban lehet a lakásbiztosításhoz olyan kiegészítő biztosítást kötni, amely napelemre vonatkozik. Azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus dolog, és én eddig nem is voltam tudatában annak, hogy ilyesmi létezik; a Pannonsafe honlapján keresztül találkoztam ezzel az információval.
A Pannonsafe egy nagyon profi, biztosítással foglalkozó vállalat, amely a lakásbiztosításon túl foglalkozik még vállalkozói – és nyugdíjbiztosítással, lakástakarék szolgáltatással, egészségbiztosítással és személyi kölcsön nyújtásával, de ezen felül lakáshitellel, és hitelkiváltással is. Egyszóval igen sok mindent lefed a profiljuk, nagyon sokan tartanak igényt a szolgáltatásaikra, és ez nem is csoda, hiszen több mint 17 éve vannak jelen a biztosítási piacon, tehát ilyen óriási tapasztalattal nyilvávaló, hogy olyan sokan bíznak meg bennük, ha a pénzügyeikről van szó. Emellett nagy előnyük, hogy egy rendkívül kiterjedt partnerhálózattal rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra, hogy az ügyfeleiknek legelőnyösebb ajánlatot találják meg a biztosítók széles választékában. Ezen felül nagyon könnyen el lehet érni őket, nemcsak Budapesten, hanem vidéken is, mivel országos lefedettséggel rendelkeznek, így több mint 20 irodával és közel 200 munkatárssal állnak rendelkezésünkre orszégszerte.
Amit mindenképpen érdemesnek tartok megjegyezni – és amelyre a pannonsafe.hu-n is kitérnek – az az, hogy a lakásbiztosítás napelemre mindössze csak egy a számos választható kiegészítő biztosítás közül. Ezen felül lehetséges kiegészítő biztosítást kötni gépjárműre vagy kisállatra is, de előnyként említhető még a kiterjesztett garancia vagy a vállalkozási biztosítás. Ugyanígy köthetünk kiegészítő biztosítást tűz nélküli füst és koromszennyezési, vandalizmus vagy graffiti által keletkezett károk, esetleg kívülről történt beázás vagy nyitva felejtett nyílászárón befolyt víz általi károk esetén. Ezen kívül akkor is téríthetnek, ha egy esetleges csőtörés következtében elfolyt víz okán, vagy a kerti bútorokban, napkollektorban károk keletkeztek. Honlapjukon említik még a besurranással, illetve jóhiszemű beengedéssel összefüggő lopás esetén hasznos kiegészítő biztosításokat.
A Pannonsafe-nél pofonegyszerű biztosítást kötni, hiszen még arra is van lehetőség, hogy online intézzük el a biztosításkötést egy úgynevezett online kalkulátoron keresztül. Láthatjuk tehát, hogy mindent elkövetnek azért, hogy megkönnyítsék számunkra a biztostításkötés folyamatát, erről tanúskodik egyébként az is, hogy a szolgáltatásaikkal kapcsolatos információkon túl, a biztosítókkal és a biztosításokkal kapcsolatos általános tudnivalókról is rengeteget olvashatunk a weboldalukon. Ajánlom mindenkinek, aki még csak gondolkodik biztosításon, de nem is tudja, hogy hol kezdje, mert nem jártas a témában: a pannonsafe.hu oldaláról biztosan okosabban kattint tovább.
Én magam is okosabb lettem általa, már csak azért is, mert így információt szereztem arról, hogy létezik lakásbiztosítás napelemre. Annyi már egészen biztos, hogy ha egyszer eljutok odáig, hogy ki tudom alakíttatni a családi házunkon, a biztosítást a Pannonsafe-en keresztül fogom megkötni.