Ez a nyelvstúdió olyan, mint egy online áruház

A plázák korszaka leáldozóban van. Hihetetlen belegondolni, hogy pár évtizeddel ezelőtt még azt hitték a nagy üzletemberek, hogy majd ezek lesznek a valódi közösségi terek. Ez különösen igaz volt arra a korszakra, amikor még én voltam gyerek. Emlékszem, hogy milyen nagy esemény volt az, mikor elmentünk a plázába. Mivel itt elérhetők voltak olyan gyorséttermek, amikbe csak ritkán mentünk, be lehetett nézni a játékboltokba és természetesen a mozi is itt volt található.

Mostanában azonban bármilyen plázában járok, egyáltalán nincs meg ez az érzésem. Az ember inkább csak ki akar jutni a fullasztó tömegből, a különböző étkezős részek pedig olyanok, mintha a vájúnál állnánk. Nem mondom, hogy ideális formája volt a társasági életnek egy ennyire költekezésre alapuló hely, de mindig sajnálom, ha egy újabb szociális tér szorul ki az életből.

A hollywood nyelvstúdió segítségével azonban végre azt érezhettem, hogy kicsit visszakaptam ezt a szociális teret. Ez ugyanis egy olyan nyelviskola, ahol még lehet személyesen venni órákat. De ne szaladjunk ennyire előre! Először hadd térjek ki arra, hogy miért kerestem fel egyáltalán egy nyelviskolát. Senkinek nem lesz meglepetés, ha azt mondom, hogy az angol most már elengedhetetlen ahhoz, ha az ember érvényesülni akar. Én is éppen munkát szerettem volna váltani, de az összeshez alap elvárás volt a folyékony angol nyelvtudást.

A Hollywood Nyelvstúdió nagyon kapóra jött számomra, mivel én már középiskola óta nem gyakoroltam rendesen az angolt. Így pedig nagyon sok hiányosságom volt, amin javítani kellett volna. Éppen ezért tetszett meg az, amit ők ajánlottak. A Hollywood Nyelvstúdió kapcsán ugyanis ne olyan órákat képzeljünk el, mint amiket az iskolában megszoktunk. És még amiatt sem kell félnünk, hogy a munka mellett házikat kelljen írnunk.

hollywood nyelvstúdió

A Hollywood Nyelvstúdió ugyanis minden részében modern és egyedi. Ennek köszönhetően nem kell majd csoportban tanulnunk, ami számomra egy nagy plusz. Bár szeretek megismerni új embereket, de ha tanulásról van szó, akkor nagyon rossz tud lenni, ha valaki nem tud olyan tempóban haladni, mint a többiek. A magánórák segítségével azonban ezt az akadályt könnyen ki tudjuk küszöbölni.

Ez az egyik előnye a magánóráknak. A másik pedig az, hogy a Hollywood Nyelvstúdió képes lesz nekünk egy teljesen egyedi tanmenetet kialakítani, ami kifejezetten a mi igényeinkhez van igazítva. Ez nagyszerűen hangzott, különösen miután azt is elolvastam, hogy mennyire fontosnak tartják az alapokat.

Emlékszem, mikor még a matek érettségire készültem, külön tanárhoz kellett járnom, mert az iskolában nagyon rosszul teljesítettem. Itt pedig a tanár végre megmutatta nekem, hogy mik azok az alapok, amiket nem tanítottak meg nekem. Ennek köszönhetően pedig rövid időn belül sokkal jobb lettem matekból. A Hollywood Nyelvstúdió hozzáállása pont ilyen a nyelvtanuláshoz. Hiszen felesleges bemagolnunk bonyolult szerkezeteket, ha nem értjük, hogy miért pont így kell használni őket.

A hollywood nyelvstúdió tehát nagyon jól vizsgázott nálam és úgy döntöttem, hogy felkeresem őket. Ekkor jött azonban még egy meglepetés. Mivel ha nem sikerülne elérni a céljainkat, akkor vissza fogják fizetni a tanfolyam összegét. Így pedig már tényleg semmi nem tartott vissza attól, hogy belevágjak ebbe a nagy kalandba. A Hollywood Nyelvstúdió pedig hozta azt a precizitást, amit elvárt volna tőlük az ember. Ez pedig nagyon hamar meglátszott az angol nyelvtudásomon is.